Amikor megkérdezzük magamtól, hogy tízes skálán hányasra értékelem az életem, akkor önbecsülési ügynek tekintsem, hogy melléteszem ezt a kérdést is: mennyit akarok fejleszteni az életemen? Van, aki tökéletes életre vágyik, és van aki jobb életre. Ez utóbbi a józan célkitűzés. Ellenben ha csak kifejezem az elégedetlenségem az életem körülményeivel és lehetőségeivel kapcsolatban, de nincs előttem a bátor változtatás gondolata is, akkor rombolom az önbizalmam és jobban tettem volna, ha tovább bujkálok önmagam elől.
Az életpálya tervezés és fejlesztés három kérdésre épül:
1. Honnan jövök?
2. Hová tartok?
3. Hol tartok?
A honnan jövök kérdés arról szól, hogy mit tapasztaltam eddig az életben, mit értettem meg kristálytisztán magamról és az engem körülvevő világról. És mindezek fényében miben lett már jobb az életem, mint a felismerések előtt.
A hová tartok kérdést egyesek célként, mások irányként fogalmazzák meg. Én magam az irányt szoktam javasolni, de ízlés kérdése is lehet. Az irányom én vagyok. Az érdeklődési irányomnak megfelelő munkatevékenység lehetősége felbecsülhetetlen kincs a mai világban. És ha még fontosnak is érezhetem a hivatásomat, mert kielégíti a vezető értékeimet, az még jobb érzés. Ha a képességeimnek is megfelel a kihívás, akkor eredményes, sőt sikeres is lehetek.
És fejlődök. Hova fejlődök? Hát felnövök önmagamhoz. Ez az életérzés minden érzésnek a csúcsa.
A hol tartok érzékeny kérdés, ha számolok az idővel. Vannak világhírű emberek, akik egy része huszonévesen alkotott, de a többségük jóval később. A KFC étteremhálózat tulajdonosa az első éttermét 65 évesen nyitotta meg.
Én azt gondolom, hogy fiatalon könnyebb haladni a lendület és a félelemérzet részleges hiánya miatt. De azt is gondolom, hogy középkorúan félelmetesebb lehet, de biztonságosabb, hatékonyabb és gyorsabb, mert a hibákat már elkövettük korábban.
Vekerdy Tamás kijelentésével élve:
Ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.
