Onnan, hogy látom magam körül a rengeteg lehetőséget és ezeket sorrendbe tudom állítani annak megfelelően, hogy melyik lehetőség mennyiben nekem való.
Tudom, vannak akik úgy hiszik, hogy az élet hozza mindig a megfelelő lehetőséget. Igazuk is van. De eredményesen élni a lehetőséggel már egészen más kérdés. Nekem annak idején az ölembe hullt egy működő cég és én egy pillanatra hezitáltam. Ezt pont elég volt arra, hogy aki a céget kínálta fel nekem, visszavonja az ajánlatot. Emiatt hátrébbről kellett indulnom. Azóta felépítettem két sajátot, de valószínűleg könnyebb lett volna az elmúlt 17 év egy része, hiszen nem egyedül a saját káromon kellett volna megtanulnom mindent. Van, aki úgy gondolja, hogy ez így volt jó. Én azt mondom, hogy rengeteg lehetőség mellett megyünk el az életünk folyamán és, ha csak 1-2-vel többet kihasználunk, jobban járunk. Visszatekintve azt látom, hogy ehhez professzionális önismeret kell.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a professzionális önismeret a hivatásom tárgya lehet és küldetésemnek érzem, hogy a megfelelő önismeret, másik nevén öndefiníció jelentőségét hangsúlyozzam. Ha Svédországban, Finnországban, Angliában gyerekeskedtünk volna, akkor sokkal előrébb tartanák az életvezetésünkben, mert már az elemi iskolában a legnagyobb hangsúlyt a pályaorientáció modulja kapja, szemben velünk, ahol erre tanár sincs az iskolákban.
A jó hír viszont az, hogy fel lehet zárkózni a szükséges szinthez és ebben szeretek én segíteni a legjobban. Ha ez megvan, akkor jöhet a pálya- és élettervezés.
Comments