Feltételezések szerint a kínálkozó életpálya lehetőségek jelentős részéről nem veszünk tudomást. Ám ez egyáltalán nem baj. Elmondom, hogy mire gondolok. Amikor valakinek segítek átgondolni a jövőjét, kizárólag azokkal az információkkal dolgozhatunk, amelyeket ő elfogadni képes önmagáról és a világról. Ez a szabály azért lényeges, hogy teljesen a tanácskérő döntése lehessen a pályaválasztása.
Két úton szükséges felismernünk a pályánkat. Érzelmi és értelmi módon. Fiatal korban az intuíció erőteljes, tehát az érzelmi felismerés általában kielégítő. Ezért írhattam azt korábban, hogy tizenhárom éves fiatalok is gyakran érzik az irányukat. Ahhoz azonban, hogy az irányon belül 90%-os meggyőződéssel bárki egy konkrét pályát ki tudjon választani, többre van szüksége, mint csupán az érzésre.
Egyetlen pályát kiválasztani apró szempontok sokaságának számbavételével érdemes, amelyek részletes önismeretet és az irányunkon belül jelentős pályaismereti tájékozottságot kíván meg.
Ezt a részletes önismereti és pályaismereti információmennyiséget nem biztos, hogy fiatalon kifogástalanul fel tudjuk dolgozni. Ezért egy fiatal esetében nem elvárás, hogy azonnal ki tudja választani a megfelelő pályát a maga számára. Abban viszont mindenképpen érdemes segíteni neki, hogy az irányát biztosra tudja venni és már középiskolától jó irányba álljon.
Katalizátornak a munkatapasztalat adatott. A nyári munka kiváló, az önkéntesség szintén, a házimunka nem kevésbé. A didaktikus edzések és foglalkozások önismeretet fejlesztő hatásáról ellentétes vélemények vannak. Talán személye is válogatja. Bármi, ahol felelősséget kell vállalni, segítőjévé szegődik a fiatal pályaorientálódónak.
A címben szereplő kérdés megválaszolására, a KFC alapítójának példáját hozom. Hatvanöt éves korában alapította az első éttermét. Az azt megelőző 40 munkaévében sok egyéb más mellett, tűzoltóként és szüléseknél segédkező szakemberként is kereste a helyét vagy éppen a megélhetését. Nyugdíjas korára érett meg benne a bátorság, hogy csirkét süssön. Mindenkinek egyéni útja van, vannak, akik első pillanattól a pályájukon dolgoznak, de csak harminc éves korukra azonosulnak teljesen vele. Vannak, akik sokáig halogatják a tényleges indulást. Pályaválasztási tanácsadóként azt látom, hogy a kettő között bármelyik út jó lehet, de van jobb is. Mégpedig a legjobb az, ha első nekifutásra jó irányba indulunk, a jövőnk szempontjából a legjobb pályát választjuk, és a választásunkban bízva haladunk előre, időnként szükség szerint meglépve a kisebb és többnyire be is tervezett módosítást.