A 2024-ben induló felsőoktatási képzésekre jelentkezők több új pontszámítási szabályra készülhetnek. A változásokkal az egyetemek és főiskolák nagyobb szabadságot kapnak a felvételi követelmények meghatározásában. Itt böngészhető, hogy az intézmények milyen tantárgyakból és hogyan számolják majd a 2024. szeptemberben induló képzésekre jelentkezők pontjait.
A pontszámítás alap- és osztatlan képzés, valamint felsőoktatási szakképzés esetén továbbra is 500 pontos rendszerben történik. A pontszám összeállhat a tanulmányi pontok és az érettségi pontok összegéből, hozzáadva az ún. intézményi pontokat (I.), vagy az érettségi pontok kétszereséből, hozzáadva az intézményi pontokat (II.). A jelentkező pontszámát továbbra is a számára legkedvezőbb módon számítják ki. Az emelt szintű érettségi vizsgát az intézmények egyes szakjaikon előírhatják, de nem lesz egységesen kötelező eleme a felsőoktatásba való bejutásnak. Tanulmányi pontok A felsőoktatási intézmények meghatározhatnak a középiskolai eredményekhez egy (ötödik) középiskolai tantárgyat és az érettségi átlaghoz egy érettségi vizsgatárgyat a tanulmányi pontok számításához. Azon jelentkezőknek, akiknek nincs eredményük az előírt középiskolai tantárgyból vagy érettségi vizsgatárgyból, az érettségi pontok duplázásával állhat össze a jelentkezői pontszámuk maximum 400 pontos része.
Érettségi pontok Az egyetemek, főiskolák szakonként dönthetnek az érettségi pont számításához szükséges két érettségi tárgyról és ezek szintjéről. Vagyis követelményként továbbra is előírhatnak emelt szintű érettségi vizsgát. Figyelem! Az érettségi pontok száma emelt szintű érettségi vizsga esetén egyenlő az érettségi vizsgán az adott vizsgatárgyból elért százalékos eredménnyel (tehát 100%-os érettségi = 100 érettségi pont). Középszinten tett érettségi vizsga százalékos eredményét egy külön táblázat szerint kell majd megállapítani, amelyben 2/3 lesz a váltószám (így pl. 100%-os érettségi = 67 érettségi pont) Tehát az emelt szintű érettség vizsga előnyt jelenthet az érettségi pontok számításánál is (amihez még jöhet további többletpont, ha az adott egyetem, főiskola az intézményi pontoknál ezt a teljesítményt külön elismeri).
Intézményi pontok 2024-től a felsőoktatási intézmények határozhatják meg, hogy milyen követelményekért, eredményekért járnak további pontok maximum 100 pont erejéig. Ezek lehetnek többek között:
Minimumponthatár A felsőoktatási intézmények határozhatják meg az egyes szakjaikon érvényes minimumponthatárt, amely alatt nem lehet felvenni a jelentkezőket, de dönthetnek úgy is, hogy bejutási küszöb nélkül hirdetik meg egyes szakjaikat.
留言