top of page

"Azért kerestelek fel, Zalán, hogy megtudjam, mi is érdekel engem valójában, ugyanis a skála elég széles volt, humán, reál tantárgy/terület egyaránt. De nem igazán tudtam volna egy vagy két konkrét dolgot meghatározni azelőtt, mielőtt találkoztam volna veled. Segítettél, hogy fény derüljön az érdeklődési területemre, és abban is, hogy jobban megismerjem magamat. A beszélgetések oldott hangulatban teltek, éreztem, hogy figyelsz arra, amit mondok. Olyan tanácsokat kaptam, amiket később jól tudok majd hasznosítani. Mindig boldogan távoztam az alkalmak után, mert amellett, hogy szerintem remek szakember vagy, és szereted azt, amit csinálsz, nagyon kedves és humoros embert ismerhettem meg benned. Ha röviden kéne összefoglalni: nagyszerű tanácsok, nagyszerű embertől, a legjobb időben."

Csordás Johanna

"Pályaválasztással, egyetemi tovább tanulással kapcsolatban kerestünk meg a testvéremmel karöltve. Nem éreztem magaménak a villamosmérnöki pályát, melyet Édesapám bíztatására választottam, révén ez volt az Ő foglalkozása. Ezután döntöttem úgy, hogy újratervezek, ezúttal szakmai segítséggel. Segítettél feltérképezni a személyiségemet, érdeklődési körömet, hogy milyen is vagyok valójában, és új nekem való pályát választani. Neked köszönhetem, hogy ezt a fontos döntést meghoztam és mertem váltani. Egy teljes év nyögvenyelős tanulás után, újra élvezettel tanulok az új helyemen a Pécsi közgázon. Bátran ajánllak azoknak akik még bizonytalanok, hogy mihez kezdjenek majd az életben, milyen pályát, iskolát válasszanak maguknak."

Járó Bálint

"Nagyon hálás vagyok, hogy segítettél nekem megtalálni, mivel szeretnék foglalkozni, mi érdekel igazán, és mit tanulok szívesen. Segítettél jobban megismerni önmagam, megérteni a saját működésemet, és rávilágítottál olyan dolgokra is, amikre nem is gondoltam volna magammal kapcsolatban. Nagyon sokat jelentett, hogy az önbecsülésemben is támogattál, és hogy anyának is megmutattad, nem vagyok kevesebb attól, hogy rosszak a jegyeim az iskolában. Segítettél jobban megérteni apát és anyát is, és már az is sokat számított, hogy meghallgattál, nem csak annyival zártad le a dolgot, hogy „anyudéknak hat gyerekük van, majd ha te is gyereket vállalsz…” Jó érzés volt, hogy valaki igazat is adott nekem. Most már úgy érzem, hogy vannak céljaim és fontos vagyok. Összességében életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem hozzád, és nagyon köszönöm az idődet, türelmedet, energiádat és a munkádat!"

Csizmadia Mirjam

"Megmutattál számos munkalehetőséget, jobban megismertem magamat és azt hogy a későbbiekben mit várok el a munkámtól. Segítettél megtalálni azt a szakmát/ munkát amiben legjobban el tudom magam képzelni és passzol hozzám, illetve azt, hogy ehhez milyen egyetemet kell elvégeznem, melyik szakot válasszam."

Schulcz Hanna

"Mikor odamentem hozzád az volt a tervem hogy megtudjam, hogy milyen írányba akarok továbbtanulni és ez sikerült is."

Budavári Bálint

"Jó volt, hogy felmérted az erősségeimet és rávilágítottál arra, hogy a sakkos agy jól passzol a programozáshoz így már időben tudtam, hogy melyik szakra szeretnék tovább menni és, hogy milyen követelményeket kell (emelt érettségiket) teljesítenem a felvételhez."

Járó Benjámin

"Hálás vagyok azért, hogy találkozhattunk veled. Az év végéhez közeledve, szeretném megköszönni a tanácsaidat, az útmutatást, hogy Johanna figyelmét ráirányítottad a saját értékeire, valódi érdeklődésére (hihetetlen, hogy nekiáll matematikai feladatokat megoldani, a saját örömére). Köszönöm a kedves, barátságos szavaid, az értő figyelmedet, szakértelmedet, türelmedet. 

Baráti szeretettel, köszönettel és hálával:"

Lantos Katalin, édesanya

"Nos ha nem is kötelező, hogy egy életre szóljon a pályaválasztás – és ez volt az első dolog amit megtanultam veled Zalán – segítettél megtalálni azokat az szempontokat és lehetőségeket amelyekkel boldog és sikeres lehetek az életben. Megtaláltuk az elsődleges érdeklődési irányom, hogy miben vagyok tehetséges, mik a személyes erősségeim. Kitaláltuk az ehhez vezető UTAT: miből kell ehhez emelten érettségiznem, melyik egyetemen érdemes tanulnom és a többi. Egy szó mint száz teljes szívemből foglak ajánlani téged mint pályaválasztási tanácsadót!"

Borzák Péter

Amíg Zalánnal közösen ki nem derítettük, hogy az egyik elsődleges munkaérdekődési irányomat nem tudom megélni a jelenlegi munkahelyemen, és ezért nem tudom a maga helyén kicsatornázni ilyen irányú energiáimat, ez a mindennapjaimban állandó házassági és családi konfliktusforrásként jelentkezett - sok utólagos megbánással, szégyenkezéssel. Ugyanezen problémára  visszavezethetően pedig egyik reggel munkába menet egy dühromham következtében az árokban kötöttem ki az autómmal. Szerencsére a gyerekek éppen nem voltak velem. Hogy a valódi bajomra hogyan jöttem volna rá magamtól, azt elképzelni sem tudom... Szóval az én esetemben nagyon sok múlott azon, hogy végül Zalánnal konzutlálhattam. 

A. Zoltán, 29 éves villamos tervezőmérnök

Ha a kamasz gyermekednek:
- nincsenek céljai, vagy
- fogalma sincs, milyen irányba tanuljon tovább, vagy
- nem érzi, mik az erősségei, vagy
- mindenbe belekap lelkesen, de aztán elveszíti az érdeklődését, vagy
- sokminden érdekli, de nem mélyed el benne, vagy
- tudja, milyen irányba induljon, de nem tudja, konkrétan melyik az a foglalkozás, amire született, vagy amit lelkesen művelne napi 8 órában,
akkor Zalán L. Bakk , pályaválasztási tanácsadót javaslom!
Hiszen ez egy életre szól.
Zalán nyitott, elfogadó, széles látókörű. Érti a kamaszokat, a működésüket, a nyelvüket. Segìt nekik megismerni önmagukat, és hogy mik az erősségeik, készségeik, érdeklődésük. Ezáltal célokat tudnak meghatározni, és hozzá természetesen az utat is - mire kell rágyúrni, odafigyelni.
De én a motivációért vagyok leginkább hálás.

Csizmadia-Fáth Edit, édesanya

Azért kerestelek fel első alkalommal, mert választottam egy irányt még abban az életkorban, amikor nem voltam egészen tisztában azzal, hogy jó lesz-e az nekem amit kijelölök. Sajnos ahogy teltek az évek éreztem, hogy nem azzal töltöm az időm és energiám amivel szeretném, viszont nem akartam egyből otthagyni a választott utam, hiszen a munkám, időm benne volt addig is. Számomra a tanácsadásod előtt olyan volt, mintha a hullámok összecsaptak volna a fejem felett szépen lassan. Ebben tudtál nekem segíteni, mert közösen találtunk egy olyan irányt, egy utat aminek során azt is csinálom amit szeretnék, viszont mellette ha később úgy alakulna akkor könnyen tudok irányt is váltani, bebiztosítani magam. Egyszerre volt visszaigazolás az elképzeléseimre , de gondolatébresztő is olyan részekben amik felett elsiklottam vagy egyszerűen csak nehéznek, lehetetlennek tűnt.

S. Balázs

Nekem a nagy segítség az maga a proffession (megismerkedés konkrét pozíciókkal) résztől volt. Hogy be tudtam határolni hogy milyen munkához milyen végzettség kell. Másrészt a felvételi pontok terén illetve hogy részletesen tudtam mindent az adott egyetemről hogy mit várnak el. És végül de nem utolsó sorban a jelentkezésben is hasznos tanácsokat kaptam ezzel jobban megismerve a felvételi rendszert. Meg jól szórakoztam a beszélgetéseken, nagyon élveztem az alkalmakat

Suzanne Levis

bottom of page